Tavaszi reggel

Az éjszaka még vaksötét
bársony-puhán dereng az ég,
s alig pirkad a láthatár,
már megszólal egy kismadár...

Félénk kis hangja élesen
hasít a csöndbe fényesen,
a csöppnyi rés utat talál,
s kigyúl az első napsugár...

Amott a sápadt Napkorong,
a hegy mögött most felborong
- aranyló tányér, égi jel -
most minden madár énekel...

Új Tavaszt, új napot köszönt,
az ének szárnyal odafönt,
betölti szívünk dallamát:
Jó reggelt! Ébredj föl, Világ!

Tavasz lesz...

Lassan lecsúszik a tél
könnyű, fehér fátyoltakarója
- a jég olvadni kezd -
ezüst-cseppeket hint a hóra, s
szél-hárfa csengő dallamán
új tavasz ébredez...
- fák sóhajtanak -
ágaik nyújtóznak a fényben,
orromban friss fű szagát
érzem: virágok illatát,
kék pille szárnyát bontogatja,
rámosolyog a Napra, s
egy harmatcsepp áttetsző
prizmáján keresztül
ragyogó színekre bomlik
a Világ...

Palackba zárt emlékek

Palackba zárt

emlékeim a

hullámokra bíztam,

benne van 

minden gondolat,

mit valaha leírtam…

benne az egész

Világ, amit oly

szépnek láttam,

van benne öröm,

bánat is, és minden, 

amit vártam…

Ott lebegnek

az álmok is,

amik nem teljesültek,

benne égnek a

vágyak is, mik

lassacskán elültek…

Emlékek áttetsző falán

megcsillanó fények,

életem forgószínpadán

felvillanó képek…

Ha egyszer kezedbe

kerül, nézz csak

mélyére bátran:

a titok ott rejlik belül, 

minden szívdobbanásban,

mert minden emlék

dallam is, bennünk

rezgő varázslat, s

lelkünket összekötik 

láthatatlan szálak…

Emlék-füzérek

Fényfüzérek:
a város gyöngyei,
egymáshoz kapcsolt
láncszemek:
folyó, házak, hegyek,
két part között átívelő,
múltat, jelennel
összekötő emlék-hidak:
kavargó hópihék
vas-szürke ég alatt,
vers-foszlány,
tépett papírlapon,
árnyékok a tavon:

„Hideg kéz a zsebben,
várom, hogy felmelegítsd:
ág reccsen, a csendben
madártoll hull a hóra,
vannak percek,
amikor megáll az óra,
ez most ilyen…”

Emlék (Ricordo)

Ne bánkódj értem, ne sírj, kicsi kedves,
mert el kell válnunk akkor is, ha fáj,
az őszi táj már ködfoltoktól nedves,
és rég elmúlt a tavasz és a nyár...

Hűs esti szellő őrizze az álmod,
míg képzeletem hozzád visszajár,
a régen volt és mindig visszavágyott
csókjaink emléke rád talál...

Téli faágon hólepel, ha csillan, s
fagyos szél zörget házad ablakán,
az édes óra visszatér egy percre,
mint akkor rég, szerelmünk hajnalán...

S majd színt varázsol arcodra, ha fázol,
mint kandallóban tűzpiros parázs,
és csöppnyi lángot rajzol két szemedbe,
akár egy izzó, tűnő látomás...

Akkor se sírj, ha elkerül az álom,
hallgasd szívednek régi dallamát,
behunyt szememmel én is újra látom,
és újra élem az örök csodát...

A szerelem az egyetlen ajándék,
szegény, kinek belőle nem jutott,
végzetes harc vagy csupán könnyű játék,
ha már csak emlék, akkor megtudod...

Szilas Ildikó: Angyalok

Az angyalok vigyáznak rád,

ha magányos, hideg éjszakád,

ha félsz, hogy mit hoz az élet,

angyalok őriznek téged, 

láthatatlanul fogja kezed

legfőbb őrangyalod, s vezet,

csak mondd el esti imád,

s az angyalok vigyáznak rád…

Szilas Ildikó: Ünnepvárás

Ünnepváró Karácsony-reggelen
a kicsi szánkó megpihen,
apró lábnyomok csikorgó havon,
s a képzelet benéz egy ablakon,
odabent csillogás, jó meleg,
a szobából anya integet:
a kép tiszta, az üveg halovány,
s az emlék áttör az Idő falán:
nagyi kalácsot süt, diós perecet,
apa fenyőt hoz - most érkezett -
apró szikrák nagyapám szemében:
„angyalokat láttam az égen”,
s én elhittem minden szavát,
mert igaz volt, akár egy
szál virág, szívemben él,
nem hervad el soha, mert
a szeretet maga a csoda…