Ősz

Csillogó arany ősz -

nyírfáknak ékszere...

mint lányhaj omlik alá

a fűz, és megannyi rege

szálldos - susog a lomb

alatt, míg jő az alkonyat

narancsvörös a vérjuhar,

megannyi hangulat...

a tűztövis bogyói közt

fázósan bukdácsol a szél,

és dalra kél a vén dió,

zörög a sok levél...

Aludj - aludj csak néma

kert, én őrzöm álmodat,

míg hólepel borítja el

a csupasz ágakat...

álmodd - álmodd a szép

tavaszt, most alszik a

vetés - hintázó hópelyhek

alatt az újabb ébredést...

Makulátlan

Makulátlan:

egy fehér tollpihe, 

a felhő egy karéja,

nyakadban libbenő

sál, és az alma 

hibátlan, fényes héja…

Makulátlan?

A pihe földre hull,

zsenge fű lesz az ágya,

a felhő szürkére vált,

gyöngy-esőt hint a tájra,

sálad leoldja kezem, 

gyűrt selyem-takaró,

mi lehet makulátlan?

talán a hó, míg

meg nem jelennek

benne puha lábnyomok,

s mi emberek sem

vagyunk makulátlanok:

az Élet vásznán egyre

több a szín,az árnyalat,

míg lassan kitisztul

a kép, és már csak 

egy marad…

Nyár esti hangulat

Távolból érkezik a hang

- ezüstös kis harang -

elomlik, szétterül a tájon,

mint puha, sötétkék bársony

simul tenyerembe a csend:

odafönt, idelent, lassacskán

eggyé válik, összeolvad az éj

- tücsök zenél -

köveken csobbanó patak

hullámai alatt szunnyadozik

az est, sóhajtva lélegezni

kezd körös-körül a táj, s az

álmodó nyári éj hajnal

csókjára vár...

Körforgás

.. egy kőbe zárt virág ...

festett, színes falak

régi templom, amit elnyelt a sivatag

arcképek, kottára

jegyzett dallamok, versek

örök érvényű gondolatok

- nyomok -

amiket emberek véstek

az Idő kerekére...

a kerék forog, s a körforgásnak

soha nincs vége...

segítesz élni, én segítek neked

egymás lelkébe írtunk láthatatlan

jelet, s a Jel - ha igazi volt -

örökre megmarad

- hangok -

- érintések -

- szavak -

érzések, amiket egymásnak

adunk, mert kiválasztottak:

emberek vagyunk - érző

szenvedő, Világot megváltó

lények, küldetésünk a harc

és jutalmunk az Élet...

Zöld

Színes tintával

írt regény: Élet

- tiéd, enyém -

smaragd mezők,

levél a fákon,

erdő mélyén

őz hagyta 

lábnyom…

aranyló pettyek

tó vízén,

színbe kódolt

Remény…

tavaszi álmok

ébredése,

új mag vetése,

bársony-

palást a Föld

színén…

vágyott sziget

az Idő tengerén…

Szilas Ildikó: Felhő-valcer

(Frederick Chopin: Waltz Rain c. műve nyomán)

Felhő-valcer
- álom-világ -
táncolj a víz-
függönyön át,
hagyd, hogy
arcodba hulló
cseppek, ütemesen
dobolják benned
a vágy ritmusát,
hallgasd a szél
dalát, s táncolj,
táncolj velem,
örvénylő
felhőkön át…

Tavaszi reggel

Az éjszaka még vaksötét
bársony-puhán dereng az ég,
s alig pirkad a láthatár,
már megszólal egy kismadár...

Félénk kis hangja élesen
hasít a csöndbe fényesen,
a csöppnyi rés utat talál,
s kigyúl az első napsugár...

Amott a sápadt Napkorong,
a hegy mögött most felborong
- aranyló tányér, égi jel -
most minden madár énekel...

Új Tavaszt, új napot köszönt,
az ének szárnyal odafönt,
betölti szívünk dallamát:
Jó reggelt! Ébredj föl, Világ!

Tavasz lesz...

Lassan lecsúszik a tél
könnyű, fehér fátyoltakarója
- a jég olvadni kezd -
ezüst-cseppeket hint a hóra, s
szél-hárfa csengő dallamán
új tavasz ébredez...
- fák sóhajtanak -
ágaik nyújtóznak a fényben,
orromban friss fű szagát
érzem: virágok illatát,
kék pille szárnyát bontogatja,
rámosolyog a Napra, s
egy harmatcsepp áttetsző
prizmáján keresztül
ragyogó színekre bomlik
a Világ...

Palackba zárt emlékek

Palackba zárt

emlékeim a

hullámokra bíztam,

benne van 

minden gondolat,

mit valaha leírtam…

benne az egész

Világ, amit oly

szépnek láttam,

van benne öröm,

bánat is, és minden, 

amit vártam…

Ott lebegnek

az álmok is,

amik nem teljesültek,

benne égnek a

vágyak is, mik

lassacskán elültek…

Emlékek áttetsző falán

megcsillanó fények,

életem forgószínpadán

felvillanó képek…

Ha egyszer kezedbe

kerül, nézz csak

mélyére bátran:

a titok ott rejlik belül, 

minden szívdobbanásban,

mert minden emlék

dallam is, bennünk

rezgő varázslat, s

lelkünket összekötik 

láthatatlan szálak…

Emlék-füzérek

Fényfüzérek:
a város gyöngyei,
egymáshoz kapcsolt
láncszemek:
folyó, házak, hegyek,
két part között átívelő,
múltat, jelennel
összekötő emlék-hidak:
kavargó hópihék
vas-szürke ég alatt,
vers-foszlány,
tépett papírlapon,
árnyékok a tavon:

„Hideg kéz a zsebben,
várom, hogy felmelegítsd:
ág reccsen, a csendben
madártoll hull a hóra,
vannak percek,
amikor megáll az óra,
ez most ilyen…”

Emlék (Ricordo)

Ne bánkódj értem, ne sírj, kicsi kedves,
mert el kell válnunk akkor is, ha fáj,
az őszi táj már ködfoltoktól nedves,
és rég elmúlt a tavasz és a nyár...

Hűs esti szellő őrizze az álmod,
míg képzeletem hozzád visszajár,
a régen volt és mindig visszavágyott
csókjaink emléke rád talál...

Téli faágon hólepel, ha csillan, s
fagyos szél zörget házad ablakán,
az édes óra visszatér egy percre,
mint akkor rég, szerelmünk hajnalán...

S majd színt varázsol arcodra, ha fázol,
mint kandallóban tűzpiros parázs,
és csöppnyi lángot rajzol két szemedbe,
akár egy izzó, tűnő látomás...

Akkor se sírj, ha elkerül az álom,
hallgasd szívednek régi dallamát,
behunyt szememmel én is újra látom,
és újra élem az örök csodát...

A szerelem az egyetlen ajándék,
szegény, kinek belőle nem jutott,
végzetes harc vagy csupán könnyű játék,
ha már csak emlék, akkor megtudod...