2016. szeptember 9., péntek


Szilas Ildikó: Csak a csend…


Csak a csend…
nem kell most más,


az ajtón néma koppanás,
halvány, villanó fények,
eltűnt, s visszatérő
remények…
 
Csak a csend…  
és újra hallom,


míg lábujjhegyen
közelít az alkony,
behunyt szemmel is látom,
tovalibbenő ifjúságom…

Csak a csend…
kihunyó parazsát érzem,

mint el nem
múló csodát, mesékben,
a lélek vergődik, lázad, de 
soha nem törik meg a varázslat…


Csak a csend…
a hangok tiszták, 


szomjazó lélegzetem isszák, 
és rád találnak
sodródó verssorok…


Csak a csend…
hangtalan árnyékod vagyok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése