Párban ringó csónakok

Párban ringó csónakok,
úsznak, összeütődnek,
a bordázat reped, törik,
- szilánkok kergetőznek -
és nap, mint nap megvívják
csöndben a maguk harcát,
temetve hullámsírba gondjaik,
s az Élet nagy kudarcát...
Céltalan sodródó hajó,
 a szél vitorlát csapkod,
korallzátonynak ütközik
vagy eléri a partot?
Hány nap még, mennyi
szenvedés, amíg magányos
útját rója, s a végső percben
feltűnik a sors mentőhajója…
Fényes yacht: fedélzetén
üvegcsörömpölés és lárma,
de Hamupipőke soha nem
jut el a bálba, üvegcipőjét
egy hullám kisodorta
a partra, helyette
gyémánt-tűt kapott,
pedig nem ezt akarta...
Viharvert halászcsónak
- egy legény -
füttyösre áll a szája,
hálót vet, vödröket cipel,
nem gondol semmi másra,
kétség vagy gyötrő fájdalom
nem marcangolja lelkét,
ő nyugodt, mint az óceán,
és szabad, mint a fecskék...
Sorsok... hajók... és tengerek...
hullámzó hegyek lánca,
ringatja őket csendesen
az Élet lassú tánca...