Erdőben

Fák törzse, ágak sugara,

levegős lombja, illata,

átsejlő fények, áradók, félig
hunyt szemmel álmodók...

Mit súg a felhő meg a szél,

amott a hegy miről mesél,

sok kis levél halkan rezeg,

s a titkot mélyen őrzitek...

Az ember lehet ostoba, de

ti nem töprengtek soha: mi

volt a kezdet, s hol a vég

csak léteztek, s ez épp elég...

Sűrű a csönd - megfogható

a szívverés is hallható -

érzem, mint árad az erő,s

egy pillanatra az idő megáll...

aztán halad tovább - 

és bölcsen hallgatnak a fák...